Délután belövettük a bal mellbimbóját. Hú, jobb volt, mint ahogy elképzeltem. Már az előkészületektől elkezdett remegni. Még csak az orvosi maszk volt a palin, de már hegyesedtek a bimbói. Aztán amikor elővette a tűt, elkezdett fehéredni. Megkérdezte még egyszer, hogy biztosan akarja-e, aztán visszaszámolt, és kettőnél átszúrta.
Néztem a szemeit, ahogy a fájdalom eltorzította az arcát, aztán amikor visszafelé húzta, a piercinggel, annyira jól állt már neki a több másodperces szenvedés, hogy legszívesebben ott megbasztam volna a székben. Hazaérve, mikor már lenyugodott, elkezdett pörögni, és mesélgette, hogy mi milyen érzés volt, meg még szerintem örült is neki.
